Többször tapasztaltam, hogy nem feltétlenül tudják az emberek, hogy mi a különbség a szülésznő, a bába és a dúla között, ahogy azt sem, mit is csinál pontosan egy dúla.
Ami mindhárom segítőre igaz, hogy várandósság és szülés körül segédkeznek, de eltérő kompetenciákal bírnak. A szülésznő egészségügyi végzettséggel rendelkező szakember, kórházi környezetben segíti a várandósgondozást és a szülést. Van jogosultsága vizsgálatok és beavatkozások végzésére is. A bába szó ősi eredetű, évszázadok óta használták a magyar nyelvben, első említése Könyves Kálmán király egy 1111-ben kelt okleveléből származik. Képzettségük szerint a bábákat három csoportba sorolták: az okleveles bábák voltak a legkevesebben, képzettségüket bécsi és prágai egyetemeken szereték, a cédulás bábák afféle másodrendű bábák voltak, 1-10 napos gyakorlatot végeztek megyei bábáknál, a paraszt- vagy kontárbábák olyan tapasztalt asszonyok voltak, akik formális képzés nélkül, a népi tudásra és tapasztalatra támaszkodva segédkeztek szülések körül. Az 1950-es évektől a szülések bekerültek kórházi környezetbe, az önálló bábaság intézménye az évtized végére megszűnt, az intézményekbe terelt bábák gyakorlatilag szülésznőkét dolgoztak tovább. Manapság a bábákat összekötik az otthonszülés fogalmával: a törvényi szabályozás szerint legalább két szakembernek kell jelen lennie: egy szülész-nőgyógyász szakorvosnak vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező (bábának), valamint egy második szülésznőnek vagy más, megfelelő egészségügyi végzettséggel rendelkező szakembernek. A dúla az előző kettő szakemberhez képest nem rendelkezik medikális végzettséggel, laikus és többnyire lelki segítséget nyújt a nőknek vajúdás és szülés alatt. Azért csak „többnyire”, mert például a fájdalom csillapítására használ különféle masszázstechnikákat, segít különféle vajúdó pózok kivitelezésében, ugyanakkor ezeken túl nem alkalmazhat medikális testi segítségnyújtást.
Sokszor hallottam azt az véleményt, hogy a dúlai kísérés felesleges és még szükségtelenül drága is, az apa a vajúdó párja mellett képes mindarra, amire egy dúla. Igaz, hogy az apa is képes masszírozni, lelkesíteni, ugyanakkor vélhetően dúláétól eltérő érzelmi bevonódással tud jelen lenni, ami bizonyos helyzetekben kimondottan hátrány lehet. Ezenkívül míg az apának ez az első (ritkán második, harmadik) szülésélménye, addig a dúla több nő mellett jelen volt már, így a tapasztalataik mértéke is különbözhet.
Miben tud egy dúla segíteni?
Várandósság kísérése: a dúlai találkozók afféle horgonyként segíthetnek a várandósság folyamatos változásaiban: változik a test, áramolnak az érzelmek, hullámzik a hangulat, és mire egy-egy állapothoz hozzászokna a kismama, máris újabb kihívásokkal néz szembe.
Részletes információátadás: segít, hogy tájékozott döntéseket hozhass mind a várandósság, mint a baba születése alatt.
Megérkezés a várandósságba és a testedbe: az anyaság a női életút egyik fontos állomása. Az anyaságba megérkezés nem mindig érkezik magától, ami sok nőt kétségbe ejt. Az empatikus odafigyelésa, hogy és ítélkezésmentes hallgatás támogatja, hogy a nehéz gondolatok is kimondhatóak legyenek, a kimondás pedig sokszor kikönnyíti a nehézségeket is.
Anyai kompetenciák megerősítése: ha már a várandósság alatt dolgozunk azon, hogy ezeket a kompetenciákat megerősítsük, annak a vajúdás és a szülés alatt is érezhető a hatása. A saját testbe vetett hit segíti az anyát, hogy a vajúdás hullámaiban is érezze, meg tudja szülni a babáját.
A szeretetteljes kapcsolódás megélése a babáddal: bár a babák már egészen korán, a 7-9. héten mozognak, a legtöbb nő csak a 20. héten kezdi érezni a magzatmozgásokat. Az anya-magzat kapcsolódás hozzájárul a harmóniában megélt várandóssághoz és az élettani szüléshez is, a dúla éppen ezért bátorítja arra az anyát, hogy a lélektani csatornákon is kapcsolódjon gyermekével.
Szülésfelkészítés: hatékony és személyre szabott, pontosan azokat a témákat járjuk körül, amik az anyát, a párt foglalkoztatja. A kórházi csoportos felkészítőket többnyire áthatja a medikális személet, a dúlai felkészítők fókusza más: arra helyezzük a hangsúlyt, az anya miként hozzon önazonos döntéseket, hogyan tudja segíteni az élettani szülés folyamatát.
Félelmek és korábbi (szülés)élmények oldása: a legkönnyebb dolgunk akkor van, ha a kismama azért fél, mert valamiről, mert nincs elég tudása vagy egymásnak ellentmondó információkat hallott, ilyenkor elég alaposan átbeszélni az adott témát. Bár a dúlai kompetencia nem terjed ki terápiás munkára, de sokszor már a kimondás segít oldani a félelem megélésének intenzitását. Ha a korábbi szülésen átéltek miatt szorong a kismama az új várandósság alatt is, a dúla tudatosíthatja, hogy két szülés menete még egyazon édesanyánál is másképp alakulhat. Ha a szorongás mértéke olyan erős vagy traumatikus élmények maradtak utána, akkor szaksegítség felkeresését fogjuk javasolni.
Vajúdási és szülési pozíciók tanítása: a szabad testhelyzet-választás az egyik legfontosabb, amivel a kismama segítheti az élettani szülés fokyamatát. Érdemes tehát arra buzdítani a vajúdót, hogy hallgasson a testére, ösztönösen tudni fogja, melyik segíti leginkább a vajúdást és a baba útját.
Empatikus és megtartó jelenlét a vajúdás, szülés alatt: az egyik legismertebb dúlai feladat a vajúdástámogatás és a szüléskísérés. Ha orvosi szempontból nincs szükség szoros megfigyelésre vagy beavatkozásra, a vajúdás alatt vélhetően a szülésznő nem lesz folyamatosan a vajúdóban. Az apa és a dúla jelenléte ugyanakkor növeli megtartottság és a biztonság érzetét.
Nem gyógyszeres fájdalomcsillapítási lehetőségek: csillapítják a kismama vajúdás közbeni fájdalmait, így segítve, hogy a fájdalom kibírhatalansága helyett a folyamatban való elmélyülésre koncentrálhasson. Illóolajos borogatás, masszázs a keresztcsonton és a háton, finom érintések mind segítenek az anyának, de az empatikus jelenlét önmagában fájdalomcsillapító hatással bír.
Fizikai és lelki támogatás a gyermekágy alatt: a szülés utáni kísérés legalább olyan fontos, mint a várandósság és a szülés alatti kísérés. A várandósság és a szülés kimeríti a test tartalékait, és lelkileg is igénybe veszi a kismamát, így a regeneráció elengedhetetlen. Az első hetek hozzájárulnak a korai kötődés megszilárdításához, és van, hogy egy kis támogatásra is rászorul az újdonsült család. Vannak gyermekágyas dúlák, akik kifejezetten a szülés utáni időszakban segédkeznek, és szükség esetén még a háztartásba vagy a nagyobb gyerekek felügyeletébe is besegítenek.
Mik azok, amikben nem lehetünk a segítségedre?
Kevés dúla beszél róla, hogy bizony vannak olyan szülői igények, elképzelések, amelyekben a kompetencia határok vagy az etika tiszteletben tartása miatt nem segíthetünk. Sajnos csalódni fog az a pár, aki azt hiszi, a dúla megvédi őket a kórházi szakszemélyzettől vagy egy nem kívánt vizsgálattól, beavatkozástól. Még a holisztikus dúlák is azt vallják, a legtöbb beavatkozásnak megfelelő orvosi indok esetén van létjogosultsága – bizony, még a császármetszésnek és a gátmetszésnek is! Egy dúla nem beszélhet sem le, sem rá egyetlen vizsgálatra vagy beavatkozásra sem, ez 100%-ban orvosi kompetencia. Bár vannak eszközeink (illóolajok, masszázstechnikák, rebozó kendős támogatás, légzőgyakorlatok, társas jelenlét ereje), a szülés nem lesz fájdalommentes még egy dúlával sem! Jó lenne, ha előre tudnánk garantálni a pozitív szüléséléményt, de ez sajnos nincs így, ugyanis több tényezőtől függ. Sajnos vannak olyan esetek is – szerencsére kevés -, amikor egy dúla csupán kármenteni tud. Bár kutatások igazolták, hogy a dúlai jelenlét csökkenti a fájdalom megélésének szubjektív szintjét és csökkenti a beavatozások számát, nem tudjuk mi sem garantálni, hogy nem lép fel komplikáció a szülés alatt és ne történik semmilyen (nem kívánt) beavatkozás.