Így segítsd a természetes szülésedet!

A víz hatékonyan csillapítja a fájdalmakat a vajúdás és a kitolás alatt is.

A fájdalom előkelő helyen szerepel a szüléstől való félelmek listáján, olyannyira, hogy vannak, akiket még a gyermekvállalástól is visszatart. A medikális világ járulékos rossznak tartja és legtöbbször gyógyszeres fájdalomcsillapítást kínál. A modern orvostudomány különféle injekciós, vénás fájdalomcsillapítókkal, kéjgázzal (nitrogénoxidul és oxigén 50-50%-os keveréke) vagy epidurális érzéstelenítéssel (EDA, az érző idegek kikapcsolásával nemcsak a fájdalmat, de a testérzeteket is kiüti) próbálja csökkenteni a szülő nő fájdalmait, melyek egy jelentős részét pont a különféle beavatkozások indukálnak, a szülésindítás vagy a szintetikus oxitocin adagolása.

Korábban egészen durva szereket is használtak a szülészetben, ilyen volt a szkopolamin és morfin keveréke, amely az „alkonyi álom” néven volt ismert és az 1910-es évektől kezdett el terjedni. Azok az anyák, akiknél használták, öntudatlan állapotba kerültek: a fájdalmat egyáltalán nem csillapította, de súlyos emlékezetkiesést okozott, így úgy gondolták, a nő nem fog emlékezni az átélt fájdalmakra. A szóbeszéd szerint maga Erzsébet királynő is kapott alkony álmot az első három szülésénél.

Valóban: az a méhtevékenység, ami segít a babának világra jönni, fájdalom-érzettel jár, de a természet segítséget is adott hozzá. A folyamat háborítatlansága oxitocint szabadít fel a szervezetben, ami természetes fájdalomcsillapító, a kontrakciók pedig hullámokban érkeznek, amik között van idő kicsit megpihenni. A szülési fájdalom ráadásul nemcsak érzetében, de céljában is teljesen különbözik másféle fájdalmaktól: egy gyermeket hoz magával. 💗

Mindenkinek más a fájdalomküszöbe, van, aki szinte rezzenéstelen arrcal kibírja azt, aminél más már rég EDA-t kért. Semmit sem vesz el a szülés értékéből, ha úgy érzed, nem bírod, és mindenképpen valamilyen gyógyszeres fájdalomcsillapításra van szükséged.

Már a vajúdás kezdetétől érdemes bevetni a nem-gyógyszeres fájdalomcsillapítási lehetőségeket, többet is, egyszerre vagy váltásban, így a gyógyszerezés elkerülhető vagy csökkent mennyiségben adagolható.

🫂 Érzelmi társas támasz

Olyan bizalmi személy az édesanya mellett, akiben megbízik, például a párja, egy dúla, ideális esetben a kettő egyszerre. A kutatások szerint a szülés körüli segítő jelenléte csökkenti a szükséges beavatkozások és a császármetszés esélyét is.

👐 Masszázs

Az érintés oxitocint szabadít fel, ellazít, segít oldani a feszültségeket és fájdalomcsillapító hatása van. A bizalmi ember közelsége és érintése pedig tovább erősíti a paraszimpatikus idegrendszeri hatást, vagyis az idegrendszer pihenő állapotát.

💧Illóolajos borogatás

A legtöbbet használt vajúdási illóolaj a muskotályzsálya, ami hatékonyan csillapítja a fájdalmat, emellett görcsoldó és nyugtató hatású.

🔥 Meleg víz

A meleg önmagában fájdalomcsillapító. Lehet borogatni a keresztcsontot, a derekat és a hasat is. Sok kismamának jól esik a melegvizes zuhany vagy a kádban vajúdás.

👣 Szabad testhelyzet-választás

Az akut fájdalom mozgást vált ki, így próbálunk elmozdulni önkéntelenül is a fájdalom forrásától. Megfigyelhető, ha egy nő maga választhatja ki a vajúdó testhelyzeteit, nem jellemző, hogy hanyatt fekszik, inkább függőleges, álló, térdelő vagy guggoló pozícióban kerül és ösztönösen ringatja, körzi a csípőjét.

🗣 Szabad hangadás

A szülés alatt spontán jelenség, amely nagyon segítő. Az énekléstől a szeretkezés nyögéseire hasonlító hangokon át a tehénbőgés szerű hangokig nagyon változatos lehet. A mély hangok csökkentik a fájdalmat, a magasak felerősítik, az egyik legakadályozóbb pedig a hangok visszatartása.

🌬 Légzés

Amikor fáj valamink, hajlamosak vagyunk visszatartani a lélegzetünket, ami az oxigén-széndioxid egyensúly felborulásával hamarosan hiperventillációt okoz. A légzés tudatosítása és folyamatos áramlása csökkenti a fájdalomérzetet. Igen! A kitolásnál oly gyakran alkalmazott erőltetett légzés-visszatartás sem jó, helyette a mély, puha kilégzések segítik a folyamatot.

☄ Relaxáció és önhipnózis

A vajúdás önmagában módosult tudatállapot, akárcsak a relaxáció és a hipnózis, utóbbi olyannyira hatásos, hogy hipnózisra fogékony embereknél komplett műtétek végezhetők el altatás, érzételenítés nélkül vagy minimális érzéstelenítéssel. Persze nem minden típusú műtét és nem csettintésre működik, tapasztalat és gyakorlás is kell hozzá. Az önhipnózis technikája szintén tanulható, elég néhány hónappal a szülés előtt elkezdeni és rendszeresen gyakorolni.

💦 Sterilvíz-injekció

Bár kicsit kilógónak érzem a sorból, ugyanis minimálisan invazív beavatkozás, és kevéssé elterjedt a hazai szüészeti gyakorlatban, mégis úgy gondoltam, remek alternatíva a gyógyszeres fájdalomcsillapításra. Szubkután, közvetlenül a bőr alá fecskendeznek pál ml steril vizet, hatása nagyjából 45 percig tart. A háborítatlan szülés atyja, Dr. Michel Odent használta előszeretettel.

A kiemelt kép forrása: www.columbiabirthcenter.com

Picture of Puskás Anikó

Puskás Anikó

Hasonló cikkek

A víz hatékonyan csillapítja a fájdalmakat a vajúdás és a kitolás alatt is.

Így segítsd a természetes szülésedet!

A fájdalom előkelő helyen szerepel a szüléstől való félelmek listáján, ezért sok nő nem is gondolkodik másban, mint a gyógyszeres fájdalomcsillapítás. De van jópár egyéb lehetőség is, ami természetesen segíti a vajúdást és a szülést.

Tovább olvasom »

Hogyan válassz jó segítőt?

Szerencsére egyre több az olyan segítő, aki a várandósság, a szülés és a gyermekágy alatt kíséri az édesanyákat. Abban szeretnék neked egy kicsit segíteni, milyen szempontok mentén válassz magad mellé szülés körüli segítőt. Először is, fontos tisztázni: nincs olyan segítő, aki mindenkinek ugyanúgy megfelel.

Tovább olvasom »
az oxitocin molekula egy nyakláncon

Az a csodálatos oxitocin

Minden második nő kap kórházi szülése során mesterséges oxitocint, ami az esetek egy részében valóban indokolt lehet. Sok esetben azonban olyan beavatkozás-haszkádot indít el, amire a kismamákat talán fel sem készítik. Jelenleg sincs még elég kutatásunk arról, hogy a szintetikus oxitocin miként hat hosszútávon az anyára és a gyermekére.

Tovább olvasom »