A szoptatás a csecsemőtáplálás normatív standardja, amihez a többi táplálási módot mérjük, ugyanakkor jóval több, mint pusztán táplálás. „Az anya mellkasa az újszülött természetes élőhelye” – ahogy Nils Bergman, a perinatális idegtudomány svéd specialistája mondja, utalva arra, hogy a fizikai közelség és a szoptatás jóval meghaladja azt, amit korábban gondoltunk: a szoptatás nemcsak táplálás, a szoptatás gondozási forma.
Még várandós anyákat megkérdezve a szoptatási szándék fontos eleme volt a babával való intimitásnak és a kötődésnek.
A pszichoanalitikus Fónagy Péter és kollégái egy 1991-es vizsgálatukban várandós édesanyákkal vették fel a felnőtt kötődés interjút, és az édesanyák kötődési minősége előre jelezte a gyermek kötődésének minőségét, ahogy a várandós édesanyák szoptatási szándéka (a szándék önmagában!) előre jelezte az édesanyák szenzitivitását a gyermek három hónapos korában.
Az édesanya mindig saját kötődési rendszerének megfelelően gondozza gyermekét, ennek megfelelően szoptatja is, tehát érzékenyen, adekvátan reagálva a baba jelzéseire, vagy külső forráshoz igazodva, nem a baba igényeivel összhangban. Nem szerencsés a szoptatást kiragadni az anyai gondoskodás komplex rendszeréből, amely alapvetően egy születés, sőt fogantatás óta formálódó rendszer, amely ugyan a szülés után manifesztálódik, de érése már jóval korábban kezdődik.
A laktáló mell
A mell térfogata 1/3-ával megnő, az elágazó tejvezetékek végén megjelennek az alveolusok, melyek a várandósság végére tejtermelésre képesek. Ezeket a változásokat hormonok szabályozzák.
A fő mellvezetékek nem mindig sugárirányban helyezkednek el, számuk átlagosan 9, átmérőjük 2mm, a korábbi vélekedésekkel ellenben nincsenek rajtuk kiöblösödések, ún. tejöblök. A tejleadó reflex hatására jelentős tágulásra képesek. A tejvezetékek továbbítják a tejet, nincsen tárolási funkciójuk.
A szopás a mellbimbó ingerlésén keresztül a gerincvelői pályákon az agyba futó ingerület az oxitocint a hipofízisből a váráram útján a célszervekhez juttatja: az emlőben kiváltja a tejleadó reflexet, a méh összehúzódását és ellazulását idézi elő, perifériás értágulatot okozva képessé teszi a laktáló emlőt arra, hogy +2C és -1C fokot változva temperálja a babát, ennek mechnizmusa a mai napig nem tisztázott.
A tejleadó reflexet mag a szopás váltja ki, de segíti több tényező: ha az anya szeretettel gondok a babájára, érintés, bőrkontaktus, a mell finom érintése, masszázs, nyak-váll masszázs, egy idő után pedig feltételes reflexként az is kiváltja, ha a csecsemő sírni kezd.
Az oxitocinnak a szoptatás során betöltött perifériás – tejleadó reflexet szabályozó – szerepén túl lényeges a centrális hatása is: a felek megfelelő pszicho-emotív hangolása elősegíti a helyzet kölcsönösen pozitív megélését, ezáltal támogatva a biztonságos kötődés.
A mellre tapadáshoz negatív nyomásra (vákuumra) van szükség, ez az alapvákuumot lényegesen meghaladja, ami úgy jön létre, hogy a csecsemő nyelve a szájpadláshoz emelkedik. A kompresszió, vagyis az, hogy a baba mennyire pumpálja szájával a mellbimbót másodlagos jelentőségű.
A mellből a tej a tejleadási reflexnek köszönhetően hullámzóan áramlik, van, hogy a baba percekig dolgozik, mire ismét áramlik.
A tejtermelés folyamata
A várandósság második felében a mell változásokon megy át, hogy képes legyen majd a laktációra. A szüléshez közeledvén a szervezet prolaktinszintje 20-30 szoros a nem várandós állapothoz viszonyítva és amiért a tejtermelés mégsem indul be, az a progeszteron-hatás miatt van. A méhlepény által termel progeszteron gátlás alá vonja a prolaktint, majd a méhlepény kiürülésével oldódik fel ez a gátlás. A szülés utáni 30-40 órával kezdik az anyák telnek érezni a mellüket, amit a véráram fokozódása és a tejtermelés megindulása idéz elő. Ez az ún. tejbelövelés. 72 órán túli tejbelövellés későinek számít.
A tejbelövellés is megbízhatóbb, ha alkalma volt az újszülöttnek a korai szopásra. A gyerek számára létfontosságú „anyai” viselkedés (mothering) beindul, az ilyen anyák könnyebben találják meg az összhangot a babával, olajozottabban alakul ki az anya-gyerek kötődés, mint azoknál, akik egymástól távol töltik az első életórákat.
A mell alveolusaiban teli mell esetén felhalmozódik egy mellmirigy által termel tejsavó (FIL), amely gátolja a további tejtermelődést. A mell kiürülésével csökken a FIL szintje és beindul a tejtermelődést. Minél gyakrabban és alaposabban ürül ki a mell, annál több tej termelődik.
Evés vagy megnyugvás?
Nutritív szopásról akkor beszélünk, ha a baba által szopott tej mennyisége meghaladja az 5ml-t. A szopásnak azonban nemcsak táplálási funkciója van, a non-nutritív funkció egészen sokrétű: ilyenkor a szopás fájdalmat, fizikai diszkomfortot csillapít, segít megnyugodni, elaludni, kielégíti a csecsemő közelség-igényét. Ezt a non-nutritív szopás váltja ki a cumi.
A szoptatás közben több érzékszervi stimuláció éri anyát és gyermekét: bőr-bőr kontakt, az édesanya beszél a gyermekéhez, az anya légzése mozgatja a mellkasát, a baba ezzel együtt emelkedik, a mellbimbó felületén található Montgomery-mirigyek olyan váladékot termelnek, ami nemcsak a szopás okozta fizikai behatástól védi a mellbimbót, de illata a magzatvíz illatára emlékeztet, így ez lesz a szopás kulcsingere a baba részéről.
